Hírek

DÜSSELDORFI MAGYAR NAP

Telt házas eseménnyel ünnepeltük a hazai kultúrát november 25-én a helyi Malkastenben megrendezett Magyar Napon. A program, melyet a legendás sportkommentátor, Réthy Béla moderált, a Martonvásári Fúvószenekar és a Jugendmusikkorps Avenwedde tagjainak közös koncertjével kezdődött. Ezután a Flaska Banda húzta a talpalávalót a Vadrózsa folkóregyüttesnek és a táncházba bekapcsolódóknak. A hangulat este Szőke Nikoletta jazzénekes, majd a Budapest Bár fergeteges koncertjével hágott a tetőfokára. A színpadi produkciók mellett vendégeink megtekinthették Toroczkai Csaba fotókiállítását a Veszprém-Balaton régióról, hungarikum-foglalkozásokon vehettek részt és még egy, az Aranycsapat 6:3-as londoni győzelmének évfordulójára emlékeztető dekázóversenyen is kipróbálhatták magukat.

Tovább

Ismerje meg a hazaváró portált!

A Hazaváró Portál segít eligazodni a hazaköltözés adminisztratív teendőiben, a hivatali folyamatokban és a szükséges iratok beszerzésében.

Tovább

Elindult a Hazaváró Portál

A Magyar Diaszpóra Tanácson történt bejelentéssel összhangban tájékoztatjuk a magyar közösségek tagjait, hogy elindult a Hazaváró Portál. A honlap a hazaköltözéssel kapcsolatos adminisztratív feladatokról nyújt naprakész információkat, illetve az érdeklődők egy navigátor segítségével személyre szabott ügyintézési listát állíthatnak össze a teendőkről. Magyarországon 27 Kormányablakban kijelölt Hazaváró Pontban várják az ügyfeleket személyes ügyintézésre, emellett az ügyek jelentős része Magyarország külképviseletein továbbra is elintézhető.

Tovább

Nemzeti ünnepi megemlékezés október 23-án

Az 1956-os forradalom évfordulóján a düsseldorfi Német – Kelet-Európai Fórum épületében került sor nemzeti ünnepi megemlékezésünkre. Szilágyi Gergő főkonzul köszöntője után Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium és Bernd Schulte, az ÉRV Miniszterelnöki Hivatal államtitkára mondott beszédet, majd Székely Attila, Berlinben élő zongoraművész adott koncertet Liszt és Chopin műveiből. Az ünnepség keretében átadtuk a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét a meschedei és pannonhalmi gimnázium közötti diákcsereprogramot létrehozó Eberhard Borghoff részére. Nekik és minden kedves vendégünknek, honfitársainknak és német barátainknak is köszönjük, hogy elfogadták meghívásunkat, s együtt hajthattunk fejet a szabadságharc hősei előtt. 

Tovább

Állampolgársági eskütétel a Főkonzulátuson

Az állampolgársági eskütétel meghatározó esemény, felejthetetlen élmény a résztvevők életében, s számunkra is mindig felemelő alkalom. Főkonzulátusunkon szeptember 18-án tizennyolcan tettek esküt, s nyerték el a magyar állampolgárságot. Örömmel és szeretettel üdvözöljük új honfitársainkat, akikkel tovább gyarapodik, erősödik közösségünk. Isten hozta őket a nemzet körében!

Tovább