3 éve
„Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag,
Te a népek hajnalcsillaga!...
Megvirradt, fölébredett a föld, fut
A hajnaltól a nagy éjszaka.”
A 200 éve született Petőfi Sándor fenti soraival emlékeztünk nemzeti ünnepi fogadásunkon az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseire. A Gerhart-Hauptmann-Haus-ban tartott eseményen Szilágyi Gergő főkonzul köszöntőjét követően Ritter Imre nemzetiségi képviselő, az Országgyűlés magyar-német baráti tagozatának elnöke, majd Rainer Schmeltzer, az észak-rajna-vesztfáliai parlament alelnöke idézte fel a 175 éve történteket. Rendezvényünket a hageni Vadrózsa folklóregyüttes néptáncbemutatója zárta.
Ebből a jeles alkalomból ezúton is szeretnénk megosztani kedves honfitársainkkal Orbán Viktor miniszterelnök külhoni magyarokhoz intézett üdvözlő szavait.
Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!
3 éve
3 éve
2000 óta Magyarországon február 25. a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja. Ennek jegyében főkonzulátusunk a düsseldorfi Német - Kelet-Európai Fórummal és az Erdélyi Szászok Németországi Szövetségével együttműködve mutatta be Szász Attila Örök tél c. filmdrámáját, mely a „malenkij robot”, a II. világháború végén a szovjet hatalom által elrendelt tömeges deportálás és kényszermunka korszakát, embertelenségét idézi fel. A Gerhart-Hauptmann-Haus-ban megrendezett vetítést pódiumbeszélgetés követte, melyen kortanúk mellett Dr. Szilágyi Gábor, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának főmunkatársa vett részt.
3 éve
Kedves Honfitársaink!
A Külgazdasági és Külügyminisztérium idén is megrendezi többéves hagyományokra visszatekintő négynapos továbbképzését a diaszpórában és a Kárpát-medencében magyarságismereti oktatást folytató önkéntes oktatók számára.
A tervek szerint május 11-14. között megrendezendő eseményre március 20-ig lehet jelentkezni.
A teljes pályázati felhívás és további információk az alábbi honlapon találhatóak:
https://balassischolarship.kormany.hu/modszertani-konferencia-2023
Örömmel várjuk jelentkezésüket!
3 éve
Február 23-án Dr. Györkös Péter berlini nagykövet Szilágyi Gergő düsseldorfi főkonzul társaságában észak-rajna-vesztfáliai kormányzati és törvényhozási vezetőkkel folytatott tárgyalásokat, melyek ismét bizonyították: hazánkat és a tartományt a kapcsolatok számtalan szála köti egymáshoz, melyek a sikeres együttműködés fejlesztéséhez is jó alapot jelentenek. Nathanael Liminski miniszterelnökséget vezető és EU-ügyekért felelős miniszterrel rögzítették az ÉRV esetében egyedülálló Kormányközi Vegyes Bizottság keretében megvalósított projektek jövőbeni irányait, Marcus Optendrenk pénzügyminiszterrel áttekintették a kétoldalú és regionális szakpolitikai kooperáció perspektíváit. André Kuper házelnök és képviselőtársai, valamint Stefan Engstfeld, az EU-bizottság elnöke pedig szintén megerősítették: elkötelezettek a parlamentek közötti párbeszéd további erősítése iránt.
3 éve
A Magyar Kormány, ill. a Kulturális és Innovációs Minisztérium arra törekszik, hogy a hazai felsőoktatás minél több lehetőséget kínáljon a külföldről érkező érdeklődők számára. Ezen belül is kiemelt figyelmet fordítanak a diaszpórában élő magyar fiatalokra.
A felsőoktatási intézmények által országosan (központilag) meghirdetett állami ösztöndíjas és önköltséges képzésekre a www.felvi.hu honlapon lehet – kizárólag elektronikus formában – jelentkezni. Ezekre a képzésekre egységes szabályok vonatkoznak mind a magyar, mind a külföldi állampolgárok részére.
2023-tól számos változás történt a magyar felsőoktatási felvételi eljárásban, ami segítheti a külföldről érkezőket.
3 éve
3 éve
A Külgazdasági és Külügyminisztérium pályázatot hirdet kutatók számára azon tudományos tevékenységek támogatására, amelyek a magyar nyelv és kultúra külföldi írott és tárgyi emlékeinek (hungarika) feltárására és megőrzésére irányulnak a külföldi múzeumokban, levéltárakban, illetve könyvtárakban.
Az elnyerhető támogatás 1-2 hónap időtartamra szól.
A pályázati anyagot 2023. február 16. déli 12.00 óráig a Klebelsberg@mfa.gov.hu címen lehet benyújtani az alábbi pályázati adatlapon.
A pályázati felhívással kapcsolatban felvilágosítást kaphatnak az alábbi elérhetőségeken:
Sebők Melinda, nemzetközi oktatási referens
Telefon: +36-1-458-3467
E-mail: Klebelsberg@mfa.gov.hu
Központi elérhetőség:
Magyar Nyelvi Képzésekért, Diaszpóra és Balassi Programokért Felelős Főosztály
Telefon: +36-1-458-2198
E-mail: Klebelsberg@mfa.gov.hu
3 éve
2023-ban Veszprém és a Bakony-Balaton régió viseli - a bánsági Temesvár és a görögországi Elefsina városokkal együtt – az Európa Kulturális Fővárosa címet. A hazai szervezők január 21-22-én a magyar Himnusz megszületésének 200. évfordulójához és a magyar kultúra napjához csatlakozva látványos ünnepséggel és kulturális kísérőprogramokkal indítják az eseménysorozatot. Zene, tánc, művészet, régiós gasztronómiai finomságok várják a vendégeket két napon át - és egész évben.
További információk: https://veszprembalaton2023.hu/
Irány Veszprém és a Balaton!
3 éve
Már a második gyertya is ég az adventi koszorún… Közeledünk a szeretet ünnepéhez, s ez alkalmat ad, hogy közeledjünk, odaforduljunk egymáshoz, embertársainkhoz, s a bajba jutottakhoz is.
Ennek jegyében szeretnénk felhívni figyelmüket a kölni „Blau-Gelbes Kreuz” egyesület közelmúltban indított akciójára, melyhez csatlakozva kárpátaljai magyar honfitársainkat is támogathatjuk.
A „Meleg(ség)et ajándékozni” akció keretében többek között takarókat, meleg ruhát, hálózsákokat, sátrakat, ill. elektromos generátorokat juttatnak el a rászorulóknak.
Adakozni a következő honlapon lehet – illetve itt találják a részleteket is: https://www.bgk-verein.de/waermeschenken/
Ha kifejezetten a kárpátaljai régiót, ott élő honfitársainkat kívánják támogatni, szándékukat a „Kommentar oder Nachricht” rovatban jelezhetik.
Ahogy az egyesület is hangsúlyozza: minden forint fontos segítséget jelent! Aktivitásukat, támogatásukat előre is nagyon köszönjük!