Hírek
Az idei évtől pénzügyi támogatást is nyújt a Magyar-Német Ifjúságért Egyesület
A magyar és német diákok közötti találkozások és új barátságok jelentik a népeink közötti szoros kötődések elmélyítésének alapját és ezzel a kiindulópontot a jövőbeni sikeres kétoldalú együttműködéshez. Ennek jegyében a Magyar-Német Ifjúságért Egyesület (DUJW) immár egy évtizede támogatja a fiataljaink közötti csereprogramokat, sőt az idei évtől már célzott pénzügyi támogatást is nyújt testvériskoláknak, továbbá aktívan segíti az oktatási intézményeket a partnerkeresésben. Az érdeklődő iskolák, önkormányzatok és szervezetek már pályázhatnak a támogatásra.
Felhívás testvériskolák számára magyarországi tanulmányi kiránduláson való részvételre
Diákcsereprogramja keretében a Magyar-Német Ifjúságért Egyesület közös magyarországi tanulmányútra invitálja az észak-rajna-vesztfáliai és hazai testvériskolákat. „Az emlékezés nyomai: holokauszt és személyes sorsok” c. programban a résztvevők megismerkedhetnek a vészkorszak magyarországi eseményeivel, s megvizsgálhatják azoknak a jelenkorra gyakorolt hatását.
"Édes élet" Tokaji borkóstoló
Tokajé volt a főszerep a január 30-i rendezvényünkön, ahol annak világhírű édes boraival ismerkedhettek meg német és magyar partnereink. A telt házas kóstoló, amelynek házigazdája Csanaki Gábor nemzetközi borakadémikus volt, arra is jó alkalmat kínált, hogy a régió egyedülálló turisztikai értékeit is bemutassuk a résztvevőknek.
A kiváló hangulathoz Lea Brückner hegedű- és Ladányi Gábor gitárművész is nagyban hozzájárultak, akik Brahms, Hubay Jenő és Weiner Leó műveiből adtak fergeteges koncertet.
A Modern Art Orchestra düsseldorfi jazzkoncertje
December 15-én a Tonhalle-ban, a zenei központ és főkonzulátusunk közös szervezésében, mintegy 700 fős publikum előtt került sor a hazánkban is a legnépszerűbbek közé számító budapesti zenekar fellépésére. Az együttes egészen különleges minőséget képvisel a jazz világában, mivel tudatosan merítenek népzenénkből, ill. a kodályi és bartóki hagyományból is.
Magyar Nap a főkonzulátus szervezésében
November 16-án hetedik alkalommal, ezúttal a Neuss-i AndBeyond szórakozóhelyen rendeztük meg a régióban immár hagyománynak számító Magyar Napot, ahol ezúttal is a hazai kultúra sokszínűségét, különleges értékeit, kiemelkedő teljesítményeit igyekeztünk bemutatni.
A program a hageni Vadrózsa folklóregyüttes „Szüret után” c. előadásával és az ahhoz kapcsolódó táncházzal kezdődött. Ezt Kökény Attila és Rakonczai Viktor, majd a Pannonia Allstars Ska Orchestra fergeteges koncertjei követték, melyeket kitörő lelkesedéssel fogadott a mintegy 300 fős közönség.