A Düsseldorfi Magyar Napok 2018. szeptember 27-30. között immáron harmadik alkalommal kerülnek megrendezésre Észak-Rajna-Vesztfália tartomány fővárosában. A rendezvényre tradicionálisan Düsseldorf belvárosának szívében kerül sor, idén a Johannes-Rau-Platzon. A rendezvény rendkívül sokoldalú, melynek célja nem csak hazánk gasztronómiai kínálatának és kiemelt turisztikai területeinek bemutatása, hanem koncerteken, táncos rendezvényeken és más programokon keresztül a magyar kultúrát is középpontba helyezi. Az idei rendezvényt Thomas Geisel, Düsseldorf városának főpolgármestere nyitja majd meg.  

A Düsseldorfi Magyar Napok nem csak a düsseldorfi németek számára kínálnak izgalmas programot. A rendezvény kiváló lehetőséget biztosít a tartományban élő kb. húszezer magyarnak arra, hogy egymással találkozzanak és megéljék közös magyarságukat, ápolják hagyományaikat.


A Düsseldorfi Magyar Napok ezen felül kiváló helyszínt biztosítanak mind az innováció, mind pedig a hagyományok támogatóinak egymás megismerésére, a közös eszmecserére. Idén különféle kísérő rendezvényeinken és a rendezvény helyszínén is innovatív magyar startupokat ismerhet meg a közönség.

Kattintson facebook eseményünknél az „ott leszek” gombra annak érdekében, hogy  folyamatosan tájékoztathassuk a részletekről! A rendezvény részletes programja ezen a linken érhető el, a gyermekprogramok ezen a linken. Várjuk Önöket!