Magyarország Kedves Barátai!

Tisztelt Honfitársaim!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

Aligha van még egy olyan ország, mellyel hazánkat egy ezerévnyi közös történelem, a polgáraink közötti barátságok, vagy éppen egy rendkívül sokszínű és intenzív együttműködés annyi szála fűzi össze, mint a Németországi Szövetségi Köztársaság. Emberileg nagy öröm megélni itt ezt a kötődést, diplomataként pedig megtisztelő feladat és lehetőség, hogy fejlesszük a kapcsolatokat. Magyarország Düsseldorfi Főkonzulátusán magunk is ezzel az elkötelezettséggel dolgozunk az Észak-Rajna-Vesztfália és Hessen tartományokkal ápolt partnerség erősítésén. Különös hangsúlyt fektetünk a politikai párbeszéd és a jelenleg is rendkívül eredményes gazdasági és szakpolitikai projektek elmélyítésére, miként a közös oktatási, tudományos és kulturális kezdeményezések támogatására. Hasonlóképpen kiemelt fontossággal bír számunkra a helyi magyar közösség – legyen szó konzuli ügyeik intézéséről, vagy a velük együtt megvalósított, közösségépítő programokról. Mindennek szellemében üdvözöljük Önöket sok szeretettel honlapunkon is, ahol ezekről a tevékenységekről, eseményeinkről számolunk be, egyben hasznos információkkal igyekszünk szolgálni. Mindig örömmel állunk az Önök rendelkezésére, s bízunk benne, hogy ezúton is számos, hazánk iránt érdeklődő látogatót, ill. minél több, a két tartományban élő honfitársunkat tudjuk megszólítani. Ennek reményében kívánunk tartalmas és hasznos böngészést Önöknek.

 

Tisztelettel:

Szilágyi Gergő

főkonzul